2012. augusztus 28., kedd

15.rész- Stay Strong (part.1)

Sziasztok ! :)

Úgy tűnik, nem ennél a fejezetnél búcsúzom, hanem a következőnél. Nem mellesleg, ezzel a résszel szenvedtem a legtöbbet, ez a leghosszabb idáig, úgy hogy remélem elnyeri a tetszéseteket és négynél esetleg több komment érkezik majd :) Mert érdekel a véleményetek! Hogy mit gondoltok róla.. nyugodtan írhattok negatív kritikát is, nem haragszom meg. Megpróbálok tanulni a hibából, és javítani :) Úgy hogy így már előre is köszönöm, hogy írtok nekem egy kis sort :)
Zenékt erősen ajánlottak!!
Kellemes Olvasást! :)

Stay Strong (Part.1)


„I don't wanna fight anymore
Can't we just make love and not war”


- Chris… - Nyögtem ki a nevét megilletődve, mire arcán hatalmas mosoly kerekedett, majd Ethan-re pillantott. A kisfiú ijedten nézett vissza rám, miközben ott állt Chris mellett összerezzenve.
- Csak semmi rossz mozdulat… maradjunk nyugodtak! – Rábólintottam, reakcióm után pedig elengedte a fiút, aki egyenesen hozzám futott és a mögém bújt. Kihúztam magam és álltam Chris pillantását.
- Te elvileg meghaltál… - Kezdtem bele a mondatomba, de csendre intett. Biccentett a fejével a sétáló utca felé és lassú léptekkel megindult arra.  Furcsa módon, nem kapott el semmilyen rossz előérzet. Talán ő is megváltozott az évek során, csak úgy, mint Jake? Vagy ez teljességgel lehetetlen, és még most is ugyan olyan aljas, mint volt? Ezekre csak akkor kapok választ, ha most nem habozok, hanem utána megyek. De leginkább az a vicc, hogy amit én elhatározok, abból úgysem lesz semmi. Addig vitatkozom magammal, amíg elszáll belőlem minden önbizalom, tettrekészség. – Vettem egy mély levegőt, és utána indultam. Egy kávézóba sétált, váltott bent pár szót egy pincérrel, majd kijött és helyet foglalt az egyik vas asztalnál. Követtem példáját és leültem vele szembe, Ethan pedig mellém. Ekkor Chris intett egy lánynak, aki odajött hozzánk.
- Szia, Lora! – Köszöntötte mosolyogva én pedig lehajtottam a fejemet.
- Szia, Chris! Mi járatban? – Nem bírtam tovább, felnéztem a lányra és látványától még a lélegzetem is elállt. Ibizán ilyen szép lányok mászkálnak az utcán? Francba, itt kellene laknom…
- Erre-arra. – Vont vállat lazán. - Ja, bemutatnám neked egy barátomat. – Mutatott rám, mikor a lány rám nézett, elmosolyodtam. – Eric, ő itt Lora. Lora, ő pedig Eric és a kis fia, Ethan. – Mutatott be minket egymásnak. Honnan tudja a fiam nevét? Ez egyre ijesztőbb és furcsább számomra. A lány aranyosan intett felénk, majd újra Chrishez fordult.
-  A szokásosat? – A srác rábólintott. Lora pedig elviharzott.
- Hallgatlak! – Tártam szét a karomat és hátradőltem a székemben.
- Mire vagy kíváncsi? – Húzta el a szája szélét.
- Lelőttek és végül a romok alá kerültél. Hogy a francba lehetsz most itt? – Pár perces hallgatás után megjelent egy kiszolgáló, az asztalra helyezte a kért italát és tovább állt. – Kivéve, ha hallucinálok, mert az már durva lenne. – Vigyorodtam el a saját kijelentésemen, ő pedig elnevette magát.
- Van egy kis humorod, Saade. – Mutogatott az ujjával rám, és abbahagyta az előbb rátört nevetést. Elégedetten hátradőlt a székében és felsóhajtott. – A víz kisodort a rakpartra. Conor Prágában dolgozott, mint rendőrtiszt, és az a seggfej megmentette az életemet. Ezért adósává váltam és most törlesztek. – Húzta meg a vállát, elvette a poharát és ivott egy kortyot majd visszatette az asztalra.
- Mivel törlesztesz? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Segédkezem neki a drog bizniszben és a laborban. Bármennyire is szeretnék elmenni innen, nem tehetem meg. Ha elhagynám a szigetet, rögtön utánam jönne és megölne. Ez a barom nem viccel, és amit ad, azt visszakéri. – Összehúzott szemöldökkel meredtem rá. Ekkor Ethan megrángatta gyengéden a pólómat, és odahajoltam hozzá.
- Láttam már őt… - Súgta a fülembe.
- Hol láttad? – Kérdeztem én is halkan, de válaszul csak megrázta a fejét.
- Mit mondott? – Kíváncsiskodott a halálból visszatért Chris.
- Ehm... azt, hogy látott már téged valahol. – Feleltem, és egyetértően rábólintott.
- Mikor Stockholmban voltunk, akkor találkoztunk az utcán, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Egy sötét bőrű férfival volt, akivel éppen egy bevásároló központhoz tartottak. Ha jól informált vagyok, belekeveredtél ebbe a drog bizniszbe, és ezért Conor bosszú gyanánt rabolta el a fiadat. – Hirtelen elhallgatott és kicsit az asztalra csapott, amire Ethan összerezzent mellettem. – Eleget jártattam a számat, most te jössz!
- Jól van. – Adtam meg magam. - Négy hónappal ezelőtt drogkereskedőkbe botlottam, akik jó üzletet ajánlottak, amit természetesen elfogadtam. Mivel nem fizettem ki a drogot, így megfenyegettek azzal, hogy ezért a családom fog bűnhődni. Ezt sajnos nem vettem komolyan, és ennek meg is lett a böjtje. Végül engem is elraboltak, és Finnországba vittek egy titkos társasághoz. Kihallgattak és közölték velem, hogy elrabolták a fiamat. Úgy voltam vele, hogy Maya meg tudja egyedül is oldani a kis csapatával ezt a problémát, minek kellek én hozzá? Ezért elmondtam neki azt, amit tudok és amire ő börtönbe vágott. – Ennél a résznél Chris felkuncogott. Megforgattam szemeimet és folytattam. – Aztán két óra hűvösön ülés után újra a segítségemet akarta, ezért kihozott onnan. Van pontosan egy Jake nevezetű srác, akivel nem most találkoztunk először. Amit adtam Maya-nak telefonszámot, azt felhívta és Jake szólalt meg a vonal túlsó végén. Ő volt az összeköttető, de persze nem önszántából. Elrabolták a barátnőjét, akit csak úgy menthetett meg, ha elszállította a drogért kapott pénzt Conornak. Maya nagyon bízott a srácban, így bevette a csapatba és végül is, nem csalódtunk benne. Megmentettük a lányt és Ethan-t is, Maya-t pedig elvesztettük. Aztán megjelent az idegesítő, köcsög barátja is, aki unalmában, semmittevésében megvádolt azzal, hogy én öltelek meg. Holott ez nem igaz! Ezért leütöttem és visszaküldtem oda, ahonnan jött. Ezek után Conor kis luxus szigetére mentem, hogy meg mentsem drágalátos ex-barátnőmet, de végül én is ott ragadtam vele együtt. Egy hajón éjszakáztunk, ami be kell valljam, nagyon jó volt… de reggel arra ébredtem, hogy a hajó süllyed. Ha nem siet a csapat a segítségünkre, már rég nem élnénk. Aztán az idő pörögni kezdett, Maya újonnan szerzett ebe ismét megjelent Ethan-nel együtt, és egy örökre szóló ajándékot adott nekem. – Felmutattam a kezemet, a srácnak pedig kissé leesett az álla. Nem akart hinni a szemének, hogy valaki erre is képes. – Maya pedig ölbe tett kézzel végig nézte, ahogy sajnos a fiú is. – Böktem Ethan felé, aki csak értetlenül kapkodta tekintetét köztem és Chris között.
- A húgom ennyire megváltozott volna? – Gondolkozott el a saját kérdésén, én pedig egyetértésként megcsóváltam a fejemet.
- Másnak akar megfelelni, csak azért. – Adtam meg a kielégítő választ. – De ha már itt vagy, áruld már el, ez mit jelent… - Kivettem a zsebemből a papírt, amin a rajz díszelgett, és elé toltam. Vetett rá egy pillantást majd fellesett rám.
- Ez Rosa tetoválása. A torony a templomot jelöli, minek belsejében van az óra, ami két óra tizenöt percet mutat, de valójában fordított állású. Így egy másik időpontot kapsz. Igazából, ez eléggé komplikált, Eric! Nem tudom elmagyarázni... – Adta vissza és elhúzta a szája szélét. – A lényeg, hogy ez leginkább mind rólam szól. Mert az a seggfej azt hiszi, hogy összejövök a lányával. Ostoba. – Fortyogott magában, én pedig továbbra sem értettem az összefüggést. – Conornak is van egy ehhez hasonló tetoválása.
- És a horgony? – Mutattam az előbb említett dologra a rajzon.
- Egy szerelmespárt jelképez, akik egybekötik az életüket. Ott van az én dátumom, és a toronyban pedig Rosa-é. – Hirtelen megállt bennem az ütő is. Rosa ugyan olyan születésű, mint Maya? Ez, egyre bizarrabb, és továbbra sem értem a lényegét.
- Akkor ez csak amolyan szerelmi ostobaság? – Csattantam fel, amire helyeslően bólintott. Arcomat a tenyerembe temettem és mélyeket lélegeztem. Annyira biztos voltam abban, hogy valami sokkal fontosabb dologról van itt szó, közben pedig nem. Mindegy, bárki tévedhet, hiszen emberi szokás. – Elemeltem az arcomtól a kezemet, és átnéztem Chris válla fölött, ahol megpillantottam Dan felénk közeledő alakját. Magamban elmondtam legalább húsz imát, csak hogy ne keljen vele most beszélgetnem, de ismét ellenem játszott a szerencsekerék.
- Baj van! – Lépett az asztal mellé, mire én lazán megvontam a vállamat kifejezve nem törődőségemet.
- Old meg! – Feleltem könnyedén, mintha ez teljesen természetes dolog lenne számomra, hogy mindenki maga oldja meg a saját problémáit, és nekem nem kell semmit sem tennem.
- Maya eltűnt. – Nyögte ki minden kertelés nélkül, és Chrisre pillantottam vigyorogva.
- Amit mondtam Dan, old meg! – Tártam szét a karomat. Chris az asztalnál álló srácot kezdte el méregetni a tekintetével, amihez furcsa arckifejezés is társult.
- A húgomnak egyre szarabb az ízlése. – Dünnyögte az orra alatt, és próbáltam nem elnevetni magamat. Dan, Chris felé fordult összeszűkített szemekkel.
- Te meg ki az Isten vagy?
- Hát’ Isten! – Adta meg a válaszát Chris mosolyogva, én pedig már nem bírtam türtőztetni jó kedvűségemet, elnevettem magamat. Dan viszont nem díjazta eme fantasztikus választ, ráfintorgott, majd felém fordult. Én pedig csak a fejemet ráztam folyamatosan, és arra vártam, hogy elhúzzon végre, de a francért sem akart elmozdulni az asztaltól. Azt akarja, hogy ismét leüssem? Mert boldogsággal töltene el, ha megismételhetném. Megérdemli ez a hülye korcs azok után, amit tett.
- Maya eltűnt és fogalmam sincs, hogy hol van. – Nocsak, a kutya kétségbeesett.
- Ethan, fogd be a füledet. – Utasítottam, és úgy is tett. – Tudod Dan, egy elmebeteg ribancot nem nehéz megtalálni. Ha annyira szereted, menj és keresd meg! Én elfoglalt vagyok jelen pillanatban, ha észrevetted volna. – Intettem Chris felé. A srác hitetlenkedve megrázta a fejét és elhúzta a csíkot. Megvártam, míg jó messze lesz tőlünk, és elővettem a zsebemből a telefonomat.
- Tudom, hol lesz. – Jelentette ki magabiztosan Chris, miközben megkerestem a névjegyzékben Jeremy számát, és tárcsáztam. Két csöngés után felvette.
- Valami probléma akadt?
- Éppenséggel igen. Azonnal tűnjetek el a hajótól, hozzátok a legfontosabb cuccokat. A templomnál találkozunk. – Adtam ki a parancsot, és kinyomtam a hívást. Visszacsúsztattam a zsebembe a telefont és felálltam az asztaltól. – Be tudsz juttatni? – Néztem rá halál komoly arckifejezéssel, amire ő is felállt, ledobott némi aprót az asztalra, és megindult a templom irányába.
- Talán. – Adta meg a tömör válaszát, és követtük.
- Mi az, hogy talán? Chris, biztosra kell mennünk.
- Elsőként is, nyugodj le! Másodszor pedig leszögezném, hogy ez egy másik villában van, tehát alaposan át kell vizsgálni, és tanulmányozni. Az épületnek két szárnya van, de nem tudjuk, hogy melyikben van a húgom. Erre is rá kell jönnünk valahogy. – Gondolkozott el egy pillanatra.
- Riley ezt megoldja.
- Remek! A többit majd a csapatoddal közösen megbeszéljük. – Vetette fel az ötletet.
- Várj, várj, várj! – A vállánál fogva visszarántottam, és összehúzott szemöldökkel meredtem rá. –Nagy bűnt követtél el hat évvel ezelőtt, amit nem fogok egyik pillanatról a másikra megbocsátani. Honnan tudhatom biztosra, hogy nem versz át?
- Ezt most komolyan kérdezted? – Ironizált Chris, amire megrántottam a vállamat válaszképp. – Négy éve ezen a szigeten rohadok, és nincs lehetőségem megszökni innen. Te vagy az utolsó esélyem, Saade! – Sziszegte a fogai között, és meghökkentem. – Nem mellesleg felnőttem, ezzel együtt meg is változtam. Nem a kalandok s a kincsek hajtanak, hanem a szabadságvágy. Érted már? – Kérdezte, biccentettem a fejemmel a templom felé. Egyszerre értünk oda a többiekkel, és Riley amint megpillantotta Chris-t, lecövekelt. A többiek kíváncsian méregették a tekintetükkel, hiszen ők csak névről ismerték a srácot, kinézetre nem.



- Mi történt már megint? – Kérdezte Jeremy, amire felé fordítottam a fejemet.
- Drága láncszemünk ismét bajban van! Ő pedig… - mutattam Chrisre – tudja, hol van. – Riley mögé léptem, és kivettem a hátizsákjából egy térképet. Szétnyitottam, ledobtam a földre és leguggoltam mellé.
- Az épületet pálmafák veszik körbe hatvan méteren, utána pedig zöld sövények kisebb labirintust alkotnak. Általában ott tíz ember szokott őrködni úgy, hogy folyamatosan járják a birtokot. A hátsó ajtón keresztül rögtön a konyhába jutsz, de a személyzet nem fog figyelembe venni. – Chris elhallgatott, Riley pedig előhalászta a táskájából a laptopját és megpróbálta megkeresni a villát a szigeten. Percekbe telt, míg nyomára bukkant, de legalább sikerrel járt. 3D-s képet készített róla, amiből mindent tökéletesen meg tudtunk határozni. A konyhai ajtónál rögtön bal és jobb oldalt egyaránt van egy lépcső, ami az emeletre vezet és utána egy hosszú folyosót tár elénk. Ez összesen tizenkét szobát sejtet, de nem biztos, hogy valamelyikben ott is van a keresett személy.
- Fogalmunk sincs, hol keressük. – A templom oldalán leültem, hátamat a falnak döntöttem.
- Nincs rajta chip, mi? – Tette fel Jeremy a kérdést, és elkezdtem tépkedni magam mellett a füvet.
- Szerintem már nincs. – Feleltem letörten, és felsóhajtottam.
- Várjatok! –Gondolkozott el Chris, és mindenki rákapta tekintetét. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mire gondolhat, mit tervez jelent pillanatban. – Kicsit előre siettem a gondolatmenetemmel, de én ugye bejutok minden feltűnés nélkül. Elhelyezem az időzített bombát, utána pedig bejuttatom Ericet, és együtt megkeressük Maya-t. Ha ő is meg van, akkor eltűnünk a birtokról és felrobbantom ezt az egész kócerájt. Ennyivel kevesebb gond. – Miközben magyarázott, gesztikulált a kezével, ami kicsit vicces látványt nyújtott, de nem nevettem ki. Teljesen megértem, ha most kicsit a bosszú hajtja, hiszen nem kevés időt töltött el itt ezen a helyen. Sőt, én támogatom az ötletét, miszerint robbantani akar. Boldogsággal töltene el, ha láthatnám Conor arcát, ahogy összeomlik a kis birodalma. Ez lenne a főnyeremény.
- Rendben! – Feleltük kórusba.
- Riley, mennyi idő, míg odajutunk?
- Hát… ha valami járművel mentek, akkor huszonöt perc, esetleg fél óra az utazási idő. –Adta meg a kielégítő választ. A földön heverő térképhez kúsztam és próbáltam kigondolni egy menekülési tervet. Ha most elszúrjuk az akciót, mindennek vége. Nem hibázhatunk, mindennek úgy kell történnie, ahogy azt mi megterveztük. Viszont a legfontosabb, hogy senki ne vesszen oda.
- Chrissel megyek, csak mi ketten veszünk részt az akcióban. Ti pedig itt fogtok várni minket. – Mutattam egy pontra a rajzon, közvetlen Eivissa mellett lévő szírtre – Van ellenvetés? – Néztem körbe, de mindenki hallgatott.
- Biztos vagy benne, Eric? – Vonta kétségbe az elhatározásomat Ashley.
- Ehm… azt hiszem. – A magabiztosságom kissé ingatag.
- Átfutunk fél Ibizán. Jó móka lesz ez! – Mutatta fel Chris a hüvelykujját és kínosan elmosolyodott. Nem hal bele egy kis testmozgásba, amúgy is ráférne. De ha már itt tartunk, amúgy sincs más lehetőségünk, mint futni. Száz százalék, hogy Conor utánunk fogja küldeni az embereit, ugyan is nem ez az első, hogy betörünk hozzá. Nem állhatunk meg pihenni, folyamatosan résen kell lennünk, különben elkapnak minket. Én nem becsülöm alá Conor képességeit, mert ravasz személyiség, és eléggé elszánt. Ezek után pedig nem bízok semmit sem a véletlenre.
- Apa, én is veletek megyek! – Lépett elém Ethan, és fellestem rá. Megvakartam a tarkómat és feltápászkodtam a földről.
- Hát persze, hogy nem! – Vigyorogtam rá.
- De miért nem?
- Azért Ethan, mert ott nem tudlak megvédeni, és csak láb alatt lennél! Jeremy-vel és a többiekkel biztonságban vagy, de mellettem most nem! Ha bármi bajod esne miattam, azt sosem bocsátanám meg magamnak. Érted? – Néztem mélyen a szemébe, de válaszul csak egy aprót biccentett a fejével – Én is így gondoltam! – Nyugtáztam magamnak és Chris felé fordultam.
- Vágjunk bele!



/ 1 órával később/ /Chris szemszöge/

A nagykapunál várakoztam, miközben a karórámat lestem folyamatosan. Mikor a kis mutató két órát ütött, elindultam az épület felé. Az egyik őr, Matt felém intett, és tisztában voltam vele, ha nem megyek oda hozzá, gyanút fog. Grimaszolva közelítettem felé, és mikor oda értem, értetlenül széttártam a karomat.
- Mit akarsz? – Kérdeztem, a tipikus flegma stílusomban.
- A főnök látni akart téged! – Adta meg a kielégítő választ, mire felhúztam az egyik szemöldökömet.
 - Adok neki egy vigyorgó képet magamról és akkor láthat, pff. – Jegyeztem meg, hátat fordítottam neki és folytattam utamat. Mikor felértem a kis teraszra, még utoljára hátranéztem, hogy megbizonyosodjak arról, nem néz engem senki, majd benyitottam és beléptem a hatalmas előtérbe. Teljesen üres volt, de a biztonság kedvéért körül néztem, aztán véletlenül Conorba ütköztem.
- Merre jártál? –Vont kérdőre, miközben csípőre vágta kezeit.
- Csak sétáltam a városba. – feleltem könnyedén, mintha semmiség lenne a részemről – A szokásos napi levegőzés, italozás. – Bokszoltam a karjába játékosan, de csak felmordult. Arcom elkomorodott, és kerültem szikrákat szóró tekintetét.
- Egy óra múlva lesz egy találkozóm. Örülnék, ha velem tartanál! – Mondta ridegen, miközben kikerült és elhagyta az épületet. Fellélegeztem, és a lépcső melletti díszasztalra dobtam a táskát, amiből kivettem a drótokat, a metszőollót és a robbanószerkezetet. Azt hiszem, ez nagyot fog szólni!
A szerkezetet elhelyeztem az egyik sötét sarokba, miközben rácsatlakoztattam a drótokat, és végig vezettem a talajon, majd az emeleten. Elvégeztem még néhány óvintézkedést, és tizenöt percre állítottam az időzítőt. Ha ennyi idő alatt nem jutunk ki innen, nekünk befellegzett. Ez nem játék, cselekednünk kell.
Eldugtam a táskát az egyik szekrénybe, és fütyörészve leültem a jobb oldali lépcső harmadik fokára. Eric, hol vagy már? Az óra ketyeg!

/Eric/

Chris azt mondta, hogy nem lesz senki sem a hátsó ajtónál, de tévedett. Ott állt egy őr lesben állva, miközben én az egyik bokor mögött lapultam. Gondolkoztam azon, hogy terelhetném el a figyelmét, de semmi sem jutott az eszembe. Tekintetem egy vékony farönkre tévedt, amit megragadtam, és az őrhöz dobtam, akit sikeresen fejen találtam vele. Elájult, én így könnyűszerrel odalopakodhattam hozzá. Arrébb húztam a testét, aztán az ajtóhoz léptem, és résre kinyitottam. Bekukucskáltam, de mindenki sürgött-forgott, így szélesre tártam, és az ajtó mellett lévő akasztóról lekaptam egy fehér kötényt és sapkát, majd gyorsan magamra öltöttem. Az egyik nő, aki mosogatott enyhén szólva megbámult, de csak rámosolyogtam, és igyekeztem minél előbb a másik ajtóhoz érni, feltűnés nélkül.
Mikor a célhoz értem, levettem magamról a kötényt és sapkát, majd ledobtam az ajtó melletti vas asztalra.
- Késtél! – Jelentette ki Chris, miközben felállt, én pedig unottam megforgattam szemeimet.
- Nem szóltál, hogy az ajtónál ott egy őr. – Feleltem cinikusan miközben felsiettem a lépcsőn, nyomomban Chrissel. A jobb oldalon lévő ajtók mind nyitva voltak, de nem volt bennük senki, így áttértünk a baloldalra, ahol viszont csak egy ajtó volt zárva.
– Gondolom nincs véletlenül egy kulcsod hozzá, igaz? – Fordítottam a fejemet Chris felé, válaszul pedig megcsóválta a fejét.
- De van hajcsatom! – Halászta elő a zsebéből az előbb említett tárgyat, és az ajtó elé állt. Bedugta a zárba és pár másodpercig szórakozott vele, míg nem kinyílt. A kezemet a kilincsre helyeztem, halkan lenyomtam azt, és benyitottam. Megpillantott Mays-t, aki háttal állt nekem, így mögé lopóztam, és a kezemmel befogtam a száját.
- Maradj csendben! Ha most kimentünk ebből a szobából, meg fogsz látni egy olyan személyt, akit nagyon szeretsz. Nem sikongatsz, nem kérdezősködsz, csak jössz utánunk, és később mindent elmagyarázok. Értve vagyok? – Rábólintott, ezért elengedtem. Elindultunk kifele, de hirtelen golyók szelték szét az ablakot, és lövöldözések hangjai törték meg a csendet. Rájöttek arra, hogy itt vagyunk. Kár is most már bujkálnunk.
Maya nagyra tágult szemekkel meredt hirtelen előkerült testvérére, de most nem volt időnk magyarázkodni. Ha nem megyünk, megölnék, és én még szeretnék leélni legalább harminc évet.
Chris oda adott nekem egy pisztolyt, én pedig kézen ragadtam a lányt, és lefutottunk a lépcsőn, utána utunk az ajtóhoz vezetett. Kinyitottam, de pont lőttek ránk, így inkább visszacsuktam.
- Ha Conor megtudja, hogy megint te állsz a dolgok mögött, végez veled! – Mondta Maya, mire én összehúztam a szemöldökömet.
- Ki akarna bántani egy ilyen sármos embert, mint én?
- Én néha érzek rá késztetést. – Felelte gúnyosan, erre arckifejezésem komorrá vált. Ez a beszólás, most szíven ütött. De nem foglalkoztatott a dolog, mert úgy voltam vele, hogy később is megbosszulhatom. Jelen pillanatban nagyobb problémánk is van.
Hirtelen betört az ajtó melletti ablak, és golyók süvítettek át az üres kereten. Aztán pedig a fából készült bejáratot is célba vették, és addig lőtték, míg az lyukat nem hagyott maga után.
- Ahol bejutottam, ki is jutok. – Végig rohantunk a konyhán, míg ki nem jutottunk az épületből, és utunk a terepjáróhoz vezetett. Chris ült a volán mögé, az anyósülésre pedig Maya, míg én elfoglaltam a hátsó ülést.  Milyen vicces, erről mindig a saját dalom jut az eszembe. Úgy érzem, kár volt megírni, mert minden kocsi hátsó üléséről az fog eszembe jutni. A srác gázt adott, és nem telt el pár másodperc, már robbant is az egész épület. Kissé furcsának tartottam, hogy senki nem követett minket, de valamilyen szinten fellélegeztem.
Mikor a városba értünk, Chris leparkolt valahová, és ott hagytuk a járművet.
- Most már megmagyaráznátok ezt az egészet? – Csattant fel hirtelen Maya, miközben folyamatosan figyeltük, nem-e követ minket valaki, vagy valakik.


- Nem ez a legmegfelelőbb pillanat! – Emelte maga elé kezeit Chris. Azt hiszem, most félnem kéne, amiért közöttük vagyok. Valamelyikőtök cserélne velem helyet?
- Lehet, hogy már nem lesz több pillanat, mert te újra meghalsz, aztán feléledsz. – Vágott vissza a lány, én pedig úgy voltam vele, hogy inkább nem szólok egy szót sem.
- Nem haltam meg!
- De hiszen lelőttek!
- Az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meghaltam. –Hogy mi van?
- Nyugalom van galambocskáim! – Emeltem fel a hangomat, amire mindketten elhallgattak. Kíváncsiságból hátrapillantottam, mikor hirtelen egy férfi elfutott az egyik sikátor felé. Aztán csörömpölést hallottam, és megtorpantam.
- Mi az? –Kérdezte Maya, mire felé kaptam a fejemet.
- Itt vannak. Te! – Mutattam fenyegetően a lányra – Velem jössz! Chris pedig egyedül.
- Miért válunk külön?
- Mert azzal csak előnyt adnánk nekik, ha együtt maradnánk!  Külön nem tudnak minket levadászni. Nyomás! – Csaptam össze a tenyereimet. Chris lassú léptekkel megindult a kikötő felé, mi pedig lefordultunk a balra lévő utcába, és figyeltük a kicsit is gyanús alakokat. Ismét hátra pillantottam, mikor két fekete ruhás férfi felénk közelített. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Most viszont eléggé rossz előérzetem van, pedig eddig nem volt. Előttünk is megjelent két férfi, mire berántottam Mays-t a sikátorba, és ott mentünk tovább.
- Mi történik? –Suttogta, kissé kétségbeesetten, miközben egyfolytában hátra pillantgatott. Nem hinném, hogy paranoiások lennénk, mert ez most valós. Tényleg követnek minket, a kérdés viszont az, mikor indul a játszma?
- Futás! – Feleltem halkan, és rohanni kezdtünk a lépcső fele. Végig mentünk a házak között, nyomunkban az üldözőinkkel. Véletlenül zsákutcába keveredtünk, de a mellettünk álló konténerre felmásztunk, ott pedig szemközt volt egy ablak. Betörtem a könyökömmel és bemásztunk. Egy idős hölgy ült a székében, tátott szájjal bámulva minket. Intettem felé, majd megindultunk az ajtóhoz. Feltéptem, aztán láttam, hogy szemből jön az egyik férfi, majd a felettünk lévő emeletről egy másik. Más út nem vezetett, csak lefelé, így átmásztunk a korláton nagyon óvatosan, és leugrottunk a földszintre. Elhagytuk az épületet és tovább futottunk legalább négy utcán keresztül. Vajon a többiek mikor fáradnak el?
Ekkor már nem öten, hanem hatan követtek minket. Ez csak macska-egér játék, és kitudja mikor lesz vége. Kivéve, ha mi szakítjuk meg. Besiettünk egy kissé elavult házba, Maya elbújt a szekrénybe, én pedig az ajtó mellé álltam, ha esetleg bejönnének ide, leüthessem őket. Körülbelül tíz perc telhetett el, mikor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy sötét bőrű férfi. Észrevettem a kezében a pisztolyt, így mögé settenkedtem, aztán megragadtam a karját, kicsavartam, a pisztolyt pedig megkaparintottam, majd lelőttem. Ezért biztos, hogy sittre visznek. Sosem fogom elkerülni ezt, már így is túl sok bűnöm van, amit nem hozhatok helyre. Egyszer fizetnem kell értük.
Maya előjött, felsiettünk a tetőre. Megkönnyebbülve láttam, hogy a házak elég szorosan álltak egymás mellett, így könnyen átugorhattunk a másik tetejére. Persze a többi férfi nem adta fel, továbbra is követtek bennünket, amit nagyon kezdtem unni. Mi lenne, ha fegyverszünetet tartanánk? Mert én már nagyon elfáradtam ebben a játékban.
Mikor a következő épület legalább tíz méterre volt tőlünk, kicsit kétségbeestem, mert nem tudtam, mitévő legyek. Aztán megláttam, hogy egy villanyvezeték egyenesen lemegy az egyik kis bolt tetejének antennájára, onnét pedig ismét szabad utat kaphatunk. Pár centire tőlünk kiszúrtam néhány ruhadarabot, amiket megragadtam, és egy pólót oda adtam a lánynak.
- Én nem! Ezt kizárt!
- Nem lesz semmi bajod, csak erősen fogd! – Ráerősítettem a vezetékre a pólót, és hagytam, hogy lecsússzon, utána pedig követtem példáját. Már nem voltunk messze a szírtől, de nem állhattunk meg egy pillanatra sem, mert különben elveszítenénk az előnyünket. Meglepő módon, mikor hátra néztem, már nem volt senki sem mögöttünk. Ez nekem nagyon gyanús… mire készülnek? Esetleg feladták, beletörődtek abba, hogy ezt a játszmát elvesztették? Nem, ők nem erről híresek. De egy biztos, még nincs vége.
Mikor kiértünk a megbeszélt helyre, nem láttuk se Chris, se a többieket. A gyanúm beigazolódott.
- Hol vannak? –Kérdezte Maya, miközben jobbra-balra lépkedett.
- Fogalmam sincs. – Adtam meg a válaszomat, miközben megcsóváltam a fejemet. Mi történt? Nem találtak ide, vagy mi? És Chris merre jár?
- Lám, lám, lám… - A hang hallatára megfordultam, és szembetaláltam magamat Conorral. – A vakmerő srác, aki mindent megtenne szíve hölgyéért, és kisfiáért. Ez olyan romantikus, hogy visszajön az ebédem. Aztán elrablod a legfőbb kincsemet, amiért nagyon haragszom.
- Elrabolni? – Ugrott a hangom egy oktávval feljebb – Ez minden volt, csak elrablás nem! Különben is, én csupán visszaadtam neki a szabadságát, amit te hat évvel ezelőtt elvettél tőle.
- Megmentettem az életét! Ennyivel tartozik nekem!
- Ezt hívják önzésnek. – Feleltem halkan, miközben elő rántott egy pisztolyt, és egyenesen Mays felé tartotta – Ne tegyen butaságot, Conor! Tudom, hogy elhagyta a felesége, de ettől függetlenül még nem kell olyat tennie, amit később megbánhat. – Próbáltam érvelni, de látszólag nem nagyon hatottam rá. Kétségbeesett, nem tudta mitévő legyen. Én viszont tudom… eldobja a pisztolyt, minden rendbe jön, vagy meghúzza a ravaszt, és valaki meghal.  A döntés rajta áll…
- Ha én szenvedek, akkor más is! – Felelte, mire elsült a pisztoly. Még időben álltam a lány elé, ezzel megakadályozva, hogy ne őt találja el a golyó, hanem engem. A hátamba fúródott, és olyan fájdalom járta át az egész testemet, mint még soha. Ehhez foghatót még nem éreztem.
- Ne, Eric! Kérlek… - Szoros barátságot kötöttem a talajjal, miközben a levegőt kapkodni kezdtem. De azt még hallottam, hogy két lövés elsült, aztán sötétségbe borult minden.

/Chris/

Miután lehagytam azt a két idióta barmot, a megbeszélt helyre siettem. De nem jutottam oda, ugyan is rendőrök, mentősök vették körbe az egészet. Aztán kiszúrtam a többieket, akik egy fánál álltak, és látszott rajtuk, hogy ők sem értik ezt a felhajtást. Oda mentem hozzájuk.
- Mi történt? –Tártam szét értetlenül a karomat.
- Eric-et meglőtték, Jake-et pedig letartóztatták. – Felelte dühösen Jeremy, én pedig megpillantottam a távolban a húgomat, amint sírva az új barátja nyakába borul.
- Hol van a fiú? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Kivizsgálják, hogy biztosan jól van-e. Nick szerint ez fontos óvintézkedés.
- Ki az a Nick? – Vágtam a szavába.
- Én lennék. - Hallottam meg egy hangot, közvetlenül mögöttem, én pedig féltem megfordulni. Fussak vagy legyek elég bátor ahhoz, hogy megforduljak, és szembe nézzek vele? Lehet, maradnék a futásnál… Ki melyikre szavaz?
Megpördült a tengelyem körül.
- Maga Chris Owen? – Kérdésére rábólintottam, aztán hirtelen egy férfi bilincsre vert. – Letartóztatóm drogkereskedésért és emberölésért. Jogában áll hallgatni. Megy Jake után, később pedig csatlakozik önökhöz Saade is. – Felelte mosolyogva, engem pedig elhurcoltak. Ki gondolta volna, hogy én egyszer börtönbe jutok? Mert nekem ez soha jutott volna az eszembe.
- Legalább had váltsak pár szót a húgommal, kérem! – Könyörögtem, de nem úgy látszott, mint akit nagyon meghatnák ezzel. De végül, sikerült rávennem.
- Egy percet kap! – Adta ki az utasítást, mire odavittek Maya-hoz, aki egyből átölelt. Viszonoztam volna, ha nem lennék lebilincselve.
- Téged is? – Tekintete a kezemre kalandozott.
- Nem csak engem, de Jake-t és Ericet is. Tenned kell valamit… Ethan sem bírná ki az apja nélkül, pláne hogy most kórházba vitték, én meg alapból nem akarok a dutyiba menni. Bár ki akar? Segítened kell!
- Miért segítsek Ericnek, mikor utál? – Tette fel hitetlenkedve a kérdést, és az ütő megállt bennem. Tényleg ennyire vak, vagy csak csupán hülye?
- Lehet, hogy van benne egy kis gyűlölet, de ha utálna, nem mentett volna meg! Ne őt állítsd be rossznak!
- Ő is ugyan ezt kérte... – Csuklott el a hangja, szemei pedig megint megteltek könnyel. Letelt az időm, mennem kellett. Remélem, elgondolkozik azon, amit mondtam. Most Ő az utolsó esélyünk, és ha nem hajlandó segíteni, örökre a sitten maradunk. Mert nem lesz senki, aki kivinne onnan minket. Most bűnhődöm olyanokért, amiket nem önszántamból tettem, hanem Conor miatt. De megtettem ezeket, szóval ilyen az én formám.

Lora:

4 megjegyzés:

  1. Szszia...
    Hát én.... még mindig teljes sokkban vagyok,úristen! :o
    Addig oké voltam, hogy Chris meg Eric beszélt, aztán jött Dan és igen, az istenes oltás szép volt.xd és Lora. :)
    Következett a terv megbeszélés meg minden és akkor már így kapkodtam a fejem a sorok közt,bomba meg minden...kicsit féltem,hogy bent maradnak,de szerencsére nem.:)
    És ahogy megléptek meg követték őket,már akkor annyira izgultam hogy mi lesz! Aztán jöhetett maga a sokk............
    Először,hogy Eric...... úristen... :o újra olvastam,hogy biztos csak csak félre olvastam,de de nem.... O.o hihetetlen,hogy ennyire jólelkű és rendes hogy még ezek után is képes volt megvédeni Mayst,pedig szerintem cserben hagyta őt.
    És...... a többiek.........
    Jake? Chris? Eric? Nem, ilyen nincs. Nem mehetnek börtönbe! Ők tényleg csak jót cselekedtek! Maya,akár mennyire is megutáltalak az utóbbi fejezetekben, nagyon kérlek, csinálj valamit,mert mert ez így..... O.o
    Szent Saade....én én....nem tudom mit fogok csinálni... lehet megáll a szívem a második résznél..... O.o majd...szólok a szüleimnek,hogy hogy készítsék ide az újra élesztőkészüléket.....
    Én egyszerűen nem tudok mit írni,így is annyit passzíroztam ki magamból amennyit csak tudtam... :$ és nem lett fejezethez méltó komment.... :$$
    de de a következőnél igyekszem igyekszem! :))))
    Nagyon siesss, én már tűkön ülve várom.... :D <3
    Pusz: Anna Love

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága! :)

    Először is elnézést kérek a hibákért, mert jelen pillanatban csak telefonról tudok neked írni Lessa-ként. Mindegy is...
    Szóval a fejezet: fantasztikusra sikeredett, dehát most melyik rész nem az? :D Chris felbukkanása, majd az Erickel való beszélgetése meglepő volt... De annak örülök, hogy felnőtt és megváltozott.
    Hehe... Oké, Danleoltása hatttalmas lett, jót nevettem rajta...és ezek a kutyás hasonlatok... :'D Már csak az ebes mondásokat hiányoltam. :D De ez mindegy is... Ezt a Conort én annyira nem bírom...wááá. Komolyan... megérdemelte volna a robbantást... Ha ő is a részese lett volna. ^^ Ethan még mindig cuki. : D
    Aztán.... Az üldözéses jelenet... Woaw, majd utána. :'( Eric.:'( Mocsok rendőrök... De..nemár... Mostmiért vagy ilyen? xD You're so bad. :D
    Chris is... Őt is miért kapták el? o_O hihetetlen egy fejezetet hoztál te itt össze... Megérte szenvedni, nemde? :D Komolyan nagyon tetszett.:) Így a végére ... Szép... Szerény véleményem szerint szebb,mint Maya. ;)Siess a köv.fejezettel. :P

    xoxo, Lessa

    VálaszTörlés
  3. Szia Vanity!

    Megint késtem, és hú, de sokat, de nagyon sajnálom, és remélem, hogy a kommentem valamennyire majd pótol. :)
    Chris feltűnése sokkolt már az előző fejezet végén is, hát még most, hogy még több minden kiderült róla. Jófiú lett, Conor megmentette, őt szolgálja és bosszúra szomjazik? Huh.. ez az utolsó pont kapóra jön Ericnek, szóval nagyon szerencsés.
    Be kell vallanom nagyon megörültem, mikor a torony számainak mivoltára fény derült, és azoknak semmi közük Mayához, aki így is mindig meg szívja. :D Én úgy Danorra alá dörgöltem volna, hogy ez az a férfi, akit amúgy Maya testvéreként is lehet ismerni, és aki mindenkinél jobban életben van, de nem tette Eric. Ellenben az elküldése tetszett. Imádom. :D Maya viselkedése meg valami rettenetes, nem is tudok kiigazodni rajta, bár azt hiszem nem is kell. Csak javuljon meg, és azt hiszem, ehhez Eric kell. Mellette normális volt. Az üldözés az szép volt, vége láthatatlan, és komolyan izgultam, hogy hova tűntek az üldözők és mi lesz itt, ám erre a végre végképp nem számítottam. Maya, te könyörgöm ne legyél ilyen hülye, és vak, hanem segíts nekik!
    Nem tudom hogyan oldod meg, de bízom benned - bár más választásom nem nagyon van - és remélem, hogy szép vége lesz. :D Siiiiiess!

    Imádtam ezt a fejezetet, azt hiszem az egyik legjobb lett, és mesze a leghosszabb! :))) Gratulálok! :))

    Csók

    VálaszTörlés
  4. Szia :D
    Késve, de azért itt vagyok :D
    Nagyon jó rész volt, és igazán eseménydús :P
    Örülök hogy Cris megjavult és csak reménykedni tudok benne hogy Mayának megjön az esze.. ebből a Danből már borzasztóan elegem van.. de Maya.. ááá :@ Komolyan Eric kétszer kimenti az emberrablók karmai közül, lelöveti magát, hogy Mayát megmentse, erre még a barom újpasija nyakába borul és azt kérdezi miért segítene Ericen? Ez komoly? Mayának sürgősen agyműtétre van szüksége! Kérlek intézkedj :D :D :D
    Ethan annyira aranyos imádom :O :D
    Meglepődtem hogy Cris él de valahogy mindig is reménykedtem benne, szörnyű dolgokat művelt, de én hiszek abba hogy mindenkinek jár egy második esély - KIVÉVE DANNEK - !!! Szóval remélem Mays megemnti a tesóját és Ericet is és Jakeről sem felejtetik meg!!! Ethan nem bírná az apja nélkül ez igaz, és remélem a kis srác majd észhez téríti az anyját!
    Imádtam ahogyan Eric elküldte Dant, s kíváncsi lettem volna azért hogy Dan mit szól hozzá ha megtudja hogy Chris akit szerinte Eric ölt meg hidegvérrel él és virul, sőt épp megmentette a húgát!
    Hát nagyon várom az új részt, ami legnagyobb bánatomra a befejező rész lesz! De majd a következőnél búcsúzkodom!
    Imádtam és bocsánat hogy csak most!!
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés