15.Fejezet- Az álarcosbál I.

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem a fejezettel :\ De most nem fogok magyarázkodni miért.. egyszerűen nem tudtam szavakba önteni az elképzelésemet... :) De ígérem, a 16.fejezet sokkal jobb lesz :)
De most itt van.. őszinte leszek.. szerintem szar és unalmas lett. :\\ De remélem elnézitek nekem :))
A helyesírási hibákért előre is bocsi..
remélem nem haragszotok meg rám, ha nem válaszolok a 14.fejezethez tett komikra... De elolvastam, és tudomásul vettem :))Üdv: Lexxi

„Nem vagyunk azonosak az álarccal, melyet felöltünk, de ha felöltjük, nem válunk mégis azzá?”

Sokat gondolkozik azon az ember, hogy vajon az élete játék e, vagy ez a valóság? Valamelyik a kettő közül, de mégis melyik? Bár nem komoly dolog, mégis szeszélyes és izgalmas. De attól még minden pillanatban veszélyezteti az életet. Mi mégis olyanok vagyunk, hogy oké, legyen, játszunk! De soha sem tiszta lappal.  A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jönnie kell, akkor abba kell hagyni a játékot! A lépések néha jók, és néha rosszak. Túl kell járnod a másik eszén, vagy elég csupán belelátni a gondolataiba. Hogy a végén azt mondhasd: Sakk és matt.

Én ebben a játékban, csak egy mellékbábú vagyok. Legalább is ezt hiszem, de hogy Ő mit hisz, fogalmam sincsen. Leplezi minden gondolatát. Úgy van vele, hogy az-az ő gondolata, és senki másnak nem kell róla tudnia. De ez jelen esetben, nagy hiba! Mégis mit gondolt? Hogy bele látunk a gondolataiba, és majd kitaláljuk?! Persze….

- El vagy a gondolataiddal? – Ült le Riley a dohányzó asztalra. Bár van fotel is, de minek az?
- Csak kicsit belemerültem! – Mosolyodtam el.
- Ez most komoly? – Mutatott Ericre, aki jót szunyókált mellettem, ami nekem, a végén már kevésbé volt kényelmes. Fejét a mellkasomon, bal kezét pedig a derekamon átívelve pihentetet. Még ezen a kis kanapén is kényelmesen el tud helyezkedni, még ha valaki ott van mellette is.
- Úgy látszik! – Húztam el szájam szélét, majd a fejemet hátra döntöttem, és a plafont kezdtem bámulni.
- Akkor ébreszd fel, mert körül szeretnék nézni a városban! – Kigubbasztott szemekkel meredtem rá. Pont Ő akar körül nézni?
- Az első dolog: Nem ébresztem fel. Egész éjjel forgolódott, és nem aludt semmit. Most van egy kis ideje, hogy aludjon, még ha nekem kényelmetlen is. A második dolog: Furcsa a te szádból hallani, hogy várost akarsz nézni. Nem vagy lázas?
- Nem vagyok lázas! – A hangja egy oktávval feljebb csúszott. – Meg ti rángattatok el, hogy találjam, illetve találjuk meg a térképet. Vagyis Eric exét.
- De te minden nyaggatás nélkül rábólintottál, szóval nincs miről beszélni. – Cáfoltam az imént említett mondatát. Amire amolyan durci fejet vágott.
- Ha leöntöm hideg vízzel, felébred? – Simogatta az állát, és úgy tettetett, mintha erősen gondolkozna.
- Biztosan felébredne, de nem hagyom, hogy leöntsd!
- Majd meglátjuk! – Csapta össze a tenyerét, majd sietősen a konyhába ment. Elkezdtem magamban számolni ötig, és hirtelen itt termett egy vödör vízzel.
- Ha lemersz önteni, akkor halott vagy! – Szólalt meg az áldozat.
- Akkor kelj fel! – Tette le a vödröt Riley.
- Jól van Mami, mindjárt kelek! – Riley csak a szemét forgatta, majd a fürdőbe igyekezett.
- Igaza van, Eric. Kelj fel! Minden végtagom elzsibbadt tőled. – Nyafogtam.
- Nekem olyan kényelmes! – Fúrta fejét jobban a mellkasomba.
- Akkor cseréljünk!  - Adtam a jó ötletet, de elutasította.
- Hova akar menni Riley?
- Várost nézni. – Válaszoltam unottan.
- Akkor mennyünk! – Ült fel, és nézett körül. Elkezdtem nevetni. Rám jött a röhögő görcs, ahogy az arcára pillantottam.
- Elárulnád, mi olyan vicces? Hagy nevessek én is.
- Tiszta vörös az arcod.
- Ez nem vicces! És, talán azért mert elaludtam. De hány óra van?
- Dél!
- Jézusom, legalább három órát aludtam? – Csak bólogattam. – Ne haragudj! Miért nem kelltettél fel? – Kérdőn nézett rám.
- Csak mert nem akartalak felébreszteni. Amúgy meg, egy valamivel ki tudsz engesztelni. – Vigyorodtam el.
- Szóval, engesztelést szeretne a királylány… Mi lesz akkor, ha nem engesztelem ki? – Ördögi vigyort meresztett rám.
- Tudod mit? Hagyjuk az engesztelést. – Erőltettem egy mosolyt. Felállt és a konyhába ment. Kilazítottam végtagjaimat és én is a konyhába mentem. Majd Riley hirtelen berontott a konyhába, és kérdőn néztünk rá.
- Tudom, hol lesz ma Kendra! – Mondta vigyorogva.
- Meghalok a kíváncsiságtól Riley, mondjad! – Támaszkodott a pultnak Eric.
- Prágai vár! Ma este, álarcosbál! – Nyögte ki végül, bólogatott egyfolytában és vigyorgott is mellette.
- Én nem megyek! Álarcosbál? – Értetlenkedtem. – És biztos vagy benne? Egyáltalán miért lenne ott Kendra?
- Ezért ott a helyünk! – Válaszolta vigyorogva Eric.
- Várj, várj! És ha tényleg ott lesz Kendra, és „elkapod” – mutatott idéző jeleket a levegőbe. – Akkor mit fogsz vele csinálni?
- Megerőszakolom! – Válaszolta mosolyogva. Amire Rileyban megfagyott még a vér is. Én meg kuncogtam magamban. Ennyire hiszékeny lenne?
- Jaj, Riley… Nem tudom még. Nem gondolkoztam ezen.
- És milyen maszkot veszünk fel? – Vigyorodtam el, és kérdőn néztem a két fiúra. Az egyik erősen kezdett gondolkozni, míg a másik csak vállat vont. Remek csapat, mit ne mondjak.  Az álarcosbálok épp azért murisak, mert a vendégek nem ismerik fel egymást álarc mögött.
- Fiúk! Vásárolni kell. Hiszen ruhám sincsen, plusz a maszk. – Indultam vissza a nappaliba.
- Nők! – mondták egyszerre, amire megtorpantam az ajtóban, és fordultam egyet a tengelyem körül.
- Na, ide figyeljetek! Úgy is tudom, hogy szükségetek van rám, főleg egy személynek! – Címeztem ezt Ericnek. – Lehet, hogy a segítségem nélkül nem értek semmit. Szóval, most azonnal összeszeditek magatokat, és elmegyünk venni az estére valamit. Vagy én itthon maradok, és henyélek. Nekem holt mindegy. – Fakadtam ki magamból. Majd Eric lépett elém, kezemet megfogta majd megölelt.
- Nyugalom vadmacska.
- Nem vagyok holmi játékszer Eric. Ezt jegyezd meg! – Súgtam a fülébe, majd kibontakoztam az öleléséből, és a nappaliba mentem, majd lehuppantam a kanapéra. Inkább eldőltem és néztem a plafont. Mi ütött belém?... Én nem szoktam ilyen lenni, és nem is szeretnék.
Kb. fél óra után megéreztem, hogy valaki a kezét végig simítja az arcomon. Nagyon jól tudtam, ki az. Nem akartam kinyitni a szemem, csak az érintését érezni. Végül kinyitottam , és ott guggolt mellettem.
- Sajnálom! – Csak ennyit tudtam kinyögni.
- Tudom! Gyere, megkapod az engesztelésed. – Mosolyodott el. Felkeltem, megigazítottam a hajamat. Felvettem a magassarkúm, a kabátomat magamra kaptam és késznek nyilvánítottam magam. Majd az ajtóhoz sétáltam.
- Mehetünk? – Válaszként csak bólogattam.  Kilépve a hideg levegőre, iszonyatosan jó érzés volt. Lehűteni magam, és kitisztítani a fejemet. Nem tudtam hova megyünk, de nem is érdekelt. Ericen látni lehetett, hogy nem esett jól, amit mondtam neki.  Meg is bántam…
Megfogtam a kezét.
- Állj meg! – Állítottam meg, és szembe fordult velem. Kérdőn nézett, majd megszólaltam.
- Sajnálom. – Csókoltam meg. Amit először nem viszonzott, de végül megadta magát. Ajkai megnyíltak az enyémek előtt.
- De szép pár vagytok! – Kapott a szívéhez Riley. – Hülyék…. Mi lenne, ha mennénk? Mert.. – hallgatott el. Amire mindketten rá néztünk. Riley felnézett az égre. Mikor megéreztem egy vízcseppet az arcomon. Először csak szemerkélt, aztán kicsit felerősödött. Eleredt…
- Utálom a havat! – Nyafogott Riley, amire elnevettem magam.
- Mi az engesztelésem? – Húztam mosolyra a számat.
- Az maradjon még az én titkom. – Vigyorodott el.

Este 20:52

- Hülyén nézek ki ebbe a szerelésbe! Nem mehetek álarc nélkül? – Vigyorodott el pajkosan Riley.
- Te adtad az ötletet. Viseld! – Vágott vissza Eric, miközben a haját igazgatta.
- Készen vagytok már? – Léptem az ajtóhoz. Most is ki készül el legutoljára? Hát, nem én….
Majd Eric lépett mellém.
- Hölgyem? – Kulcsolta össze ujjait az enyémmel, és adott egy puszit az arcomra. – Remélem, elvarázsolhatom ma egy kis meglepetéssel! – Vigyorodott el pajkosan.
- Attól függ, mivel szeretne elvarázsolni. – Folytattam az imént elkezdett kis játékát. Riley felkapta a táskáját és mellénk állt.
- Azt mondom, vágjunk bele!.....